Főmenü:
Demján Sándor úr kezdeményezésére és a VOSZ országos vezetősége ajánlásával a VOSZ Fejér megyei elnöksége eldöntötte, hogy 2008-ban - ezennel harmadik alkalommal - megrendezi a Megyei Príma díjkiosztóünnepséget. Ezen a gálaesten, november 7-én, 10 különdíjat, 1 közönségdíjat és 3 fődíjat - egyenként 1millióFt-os csekket adunk át az arra érdemeseknek. A rendezvényen mind a 10 jelöltünk különdíjat kap: Alba Volán jégkorong csapata, Árpád Ipar Iskolai Alapítvány - 320.sz. Árpád SzakképzőIskola, CsutinéSchleer Erzsébet –városszépítő, Flaschner Kálmán - késműves-mester, dr. Guseo András kutatófőorvos, kandidátus, Klecska Ernő- gazdasági újságíró, Kneifel Imre, népzenész, karnagy, az Alba Regia Vegyeskar művészeti vezetője, Kovács György - a Megyei Művelődési Központ címzetes igazgatója, Sándorfalvi Sándor –festőművész és Sohonyai Edit –író.
Jelöltjeink közül egy valaki közönségdíjat - a Nelson Flottalízing felajánlásaként egy 1 hetes 6 személyes 650ezer Ft értékű hajóutat az Adrián -, melyet a november 6-án 20 óráig beérkező szavazatok - interneten a www.fmh.hu és a www.hirvaro.hu oldalakon, továbbá a Fejér Megyei Hírlapból, a Fehérvári Sport és a Hírváró a jóHírhozó havilapból kivágott, helyesen kitöltött és beküldött szelvények - összesítése eredményez. ( A képekre kattintva ezek mérete megnő, majd a megnövekedettre kattintva vissza-csökken! )
Az Alba Volán jégkorongcsapata 1981 óta kilenc Magyar Bajnoki címet nyert. A legutóbbi hatot zsinórban egymás után. A csapat Interliga-győztes, a 20072008-as szezon óta résztvevője az osztrák bajnokságnak. A régi és jelenlegi játékosok meghatározó szerepet töltenek be a magyar jégkorong-válogatottban. A szakmai stáb nagy gondot fordít az utánpótlás nevelésére, sok fehérvári fiatal részese a korosztályos bajnokságoknak. A fiatalokat folyamatosan építik be a felnőtt csapat tagjai közé. A megyeszékhely sportszerető közönsége kitartó szeretettel áll a csapat mellett.
A megyeszékhelyen 1883-ban kezdődött az iparos tanonciskola megszervezése. Az azóta eltelt időkben számos szakmát okítottak az iskolában, annak utódjában, melynek életében az Árpád Ipari Iskola Alapítvány jelentős szerepet játszik. Jelenleg tizennégy szakmát oktatnak az intézményben, de tömeges szakképzés csak hét szakmában folyik. Az elmúlt években fejlődött az iskola, folyamatosan korszerűsödnek a tanműhelyek. Kiemelkedő a villamosszakmák oktatása a pályaorientációs szaktantermek létrehozásával. Külföldi kapcsolataik jól szolgálják a diákok ismeretszerzését.
A Budapesti Műszaki Egyetemen 1971-ben szerzett építészmérnöki diplomát Csutiné Schleer Erzsébet, azóta Székesfehérváron él. A Fejér Megyei Tervező Irodában 17 évig dolgozott, ez volt akkoriban a megye és a város legjelentősebb szellemi műhelye. Az építész asszony 1984-ben műemlékvédelmi szakmérnöki diplomát szerzett, még az évben Podmaniczky-díjjal jutalmazták, megakadályozta a két városházi épület közötti acélhíd építését. Tíz éven át volt Budakeszi főépítésze, 25 éve tagja a városszépítő és -védő egyesületnek. Megvalósult tervei közt jelentős a fehérvári, Rác utcai parasztházak felújítása Európa Nostra-díjas , az evangélikus gyülekezeti terem, a Viktória Rehabilitációs Központ.
Flaschner Kálmán késes, műköszörűs mester, aki 1967 óta Fehérváron képviseli családja 1856-ban alapított cégét. Fiatalon komoly sikereket ért el birkózásban, sokáig dolgozott edzőként. Nemzetközi sportbíróként 29 vilmágversenyen köztük olimpián működött közre. Munkájában szakmai tudás, tisztességes üzleti magatartás jellemzi. Vitézzé avatták 2002-ben, Élenjáró Köszörűs címet kapott. Avatásának érdekessége, hogy a pallost, amivel a szertartást végzik hazánkban, ő készítette.
Valószínűleg nincs olyan SM-beteg (sclerosis multiplex) Magyarországon, aki ne ismerné dr. Guseo András nevét. A nemzetközi orvostársaságokban is jól ismert ideggyógyász nyugdíjba vonulásásig 25 éven át vezette a Fejér Megyei Szent György Kórház ideggyógyászati osztályát. Guseo tanár úr, ahogy kollégái, betegei, tanítványai tisztelik, 1989 óta rendelkezik kandidátusi tudományos minősítéssel, öt évvel korábbra datálható a Nemzetközi SM Társaságok Orvosi Szaktanácsadó Testületben betöltött tagsága. Még abban az évben megszervezte a fehérvári SM-klubot, másfél évtizede vesz részt az SM-kezelésére alkalmazott gyógyszerek klinikai kísérleti bizonyításában.
Székesfehérváron született és a József Attila Gimnáziumban érettségizett Klecska Ernő, a Fejér Megyei Hírlap gazdasági rovatvezetője. Mint mondja, azért ment a Kandó főiskolára, mert az utcájukban volt. Később a villamosmérnöki diploma mellé beszerzett egy mérnök-közgazdászit, és elvégzett egy újságíró iskolát is 1993-ban. Ekkoriban a kórház beruházásánál dolgozott, de korábban kipróbált egy sor foglalkozást. Így volt matróz, taxis és újságkihordó is. Azt mondja, jó iskola volt a későbbi pályája, az újságírás előtt. Dolgozott országos lapoknak, 1999 óta a Fejér Megyei Hírlap munkatársa. Önkéntesként civil szervezeteknél is vállal feladatot. Aggasztónak tartja, hogy a sajtó bulvárosodik, pedig azt kellene elmondania az embereknek, hogy mi történik körülöttük.
A középiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát középiskolai énektanár és karvezető tanszakon a Fehérváron született Kneifel Imre. A Vasvári Pál Gimnáziumban kezdte tanári munkáját, mind az általános tantervű, mind a zenei tagozatos osztályokban tanított. Tanári munkássága mellett egy életre elkötelezte magát a népzene szeretetével is, 1976-ban, zenésztársaival megalapította a Tilinkó zenekart. A népzene mellett a kórusmozgalommal is foglalkozott, a mai napig szervezője és résztvevője az Éneklő ifjúság minősítő hangversenysorozatának. Túlzás nélkül elmondható róla, hogy nincs a városnak olyan zenei eseménye, amelyben ne volna főszervező és lelkes közreműködő. Kneifel Imre 1993 óta igazgatója a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek.
Székesfehérváron 1975-től az Ifjúsági és Úttörőház igazgatója volt Kovács György, az intézmény tevékenységét az egész országban megismerték. Négy év múlva a Megyei Művelődési Központ igazgatójaként megújította az amatőr művészeti mozgalmat. A tárgyalkotó népművészet csoportjainak, közösségeinek létrehozásában, a szakemberek képzésében az intézmény dolgozta ki az országban elsőként a tematikát, az oktatás rendszerét a népművészet és a néptánc területén. Három kötetet készített a Fejér Megye Néprajza sorozatban, több szakmai kiadvány fűződik a nevéhez, valamint közreműködésével jött létre az Országos Népművészeti Egyesület. Kovács Gyuri mindenütt ott van, dolgozik civilként, a szó legnemesebb értelmében ápolja az emberi kapcsolatokat.
Pencen, 1914-ben született, és 1953 óta él Székesfehérváron Sándorfalvi Sándor festőművész. Nyugdíjazásáig a városi közigazgatás tisztségviselője volt, eközben, évtizedeken át kitartó önképzéssel, szabadiskolák tagjaként sajátította el a festészet tanulható részét, a többit a tehetsége adta hozzá. Így vált idővel a tanítványból mestereivel Áron Nagy Lajossal, Pallay Józseffel, Ballagó Imrével, M. Tóth Istvánnal együtt kiállító művésszé. Sobor Antal író szerint ízig-vérig helyi művészről van szó, akinek piktúrája a magyar képzőművészet egészét is gazdagította. Nála a köznapi látvány a látomás ünnepévé emelkedik, a tájkép meg-annyi hódolat a természet csodája előtt. Számos egyéni kiállítása volt, tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Székesfehérvári Művészek Társaságának.
A népszerű ifjúsági könyvek szerzője, Sohonyai Edit Székesfehérváron született. Első könyvét, a Macskakörmöt 18 és fél évesen írta, ezért aztán ő a Móra kiadó fennállásának egyetlen húsz év alatti szerzője. Azóta folyamatosan humoros, ugyanakkor tanulságos történetekkel örvendezteti meg olvasóit. Regényei segítségével könnyebben megérthetjük a kamaszkor minden szépségét és búját-baját. Tarkabab című művéből filmnovella is készült, amelyből Pajor Dóra rendező készített 2001-ben tévéfilmet, Csuportkép címmel. Író-olvasó találkozói nagyon népszerűek: sztorikkal, humorral fűszerezve ad tanácsokat a kamaszoknak. A székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Házban hosszú ideig egyedül vezette a népszerű Tollpihe meseíró klubot, melyet egy ideje immár Kálnay Adél íróval közösen csinálnak.
A részeredmény 2008. október 3, reggel 6 óráig:Alba Volán jégkorong csapat 141, Klecska Ernő - gazdasági újságíró 19, Csutiné Schleer Erzsébet, városszépítő 6, Flaschner Kálmán - késműves-mester 620, dr. Guseo András kutató-főorvos, kandidátus 331, Árpád Ipar Iskolai Alapítvány 1, Kneifel Imre, népzenész, karnagy 16, Kovács György - a Megyei Művelődési Központ címzetes igazgatója 6, Sándorfalvi Sándor, festőművész1, Sohonyai Edit, író 2 szavazat! Ezekhez az eredményekhez adódnak hozzá az alábbi táblázatok ereményei ( majd november 6-án ) és a Hírváró havilap szeptemberi és októberi számából kivágható szelvények! Szavazzon Ön is az alábbi 3 "helyen"! Az elsőnél csak egyszer szavazhat, míg a többinél többször is, ezért kérjük, látogassa meg gyakrabban a www.hirvaro.hu oldalt.
Rádió-reklámunk meghallgatása/letöltése ( katt a zárójel előtti szövegre, vagy jobb egér " Cél mentése másként" ) Kisfilm a jelöltekről: ( katt a zárójel előtti szövegre, vagy jobb egér " Cél mentése másként" )A teljes 9.31 perces film is letölthető a youtube-ról: http://www.youtube.com/watch?v=iY-nfg3rwMc
Eddigi megjegyzések: A sclerozis multiplex betegség kezelésében végzett munkája miatt. A világ legjobb orvosa!Mivel mind a tiz jelölt ismerősöm és nagyra tartom őket felajánlok tiz db 5000 ft-os vásárlási utalványt, és tiz db 5000 Ft-os sí vagy kajak bérleti utalványt. Ez 100 000Ft. HAJRA IMRE BÁCSi!!!!!!!!!!!!Ha tudásod könyvekből szedted, legfeljebb okos vagy.A bölcsességet az élet adja.
Az összesített ( internetes és szavazószelvényes ) közönségszvazatokat holnap a Fehérvár TV-n 21 órakor megtudhatják. A gálaest közvetítéséhez jó szórakozást kívánunk!!!
A 2007-es díjazás támogatói voltak ( a támogatás nagysága szerinti sorrendben ): Demján Sándor, VOSZ, Fejér Megyei Hírlap, Nelson Flottalízing Kft., OTP Bank, Székesfehérvár Megyei JogúVáros Önkormányzata, Hírváróa jóHírhozó Havilap, Bond Értékforgalmi Zrt, Novotel Hotel, Fejér Megyei Önkormányzat, Gorsium Coop Ker. Zrt, Letsch Szerszám Kft, Jüllich Glas Zrt, Varga-Márfy Kft., Hétkúti Wellness Hotel-Mór, Mór Város Önkormányzata, Robin Hood Étterem, Master Personnel Alba, Alba Takarékszövetkezet, Pahola és Pahola Kft, Sopron Bank Zrt., Szuna Kft., Alba VolánZrt, Alba Glas, Magyarországi Volksbank Rt
Médiatámogatóink: Fejér Megyei Hírlap: www.fmh.hu, Fehérvárrádió www.fehervarradio.hu, Fehérvár TV www.fehervartv.hu, Yo Rádió, Hírváró Havilap www.hirvaro.hu
Ebben az évben is várjuk a támogatókat. Kérem Önt, hogy szíveskedjen Ön is támogatni hagyományőrző kezdeményezésünket. Különböző mértékű összegeket szívesen fogadunk annak érdekében, hogy további jelölteket is különdíjjal ajándékozzunk meg: 20ezerFt, 30ezerFt, 50ezerFt, 100ezerFt, 200ezerFt, 300ezerFt stb... A 100eFt és feletti összeggel támogatók emblémái felkerülnek a reklám-táskákba behelyezendő pólókra.énk megkérni Önt, hogy támogatóként anyagilag is - a lehetőségeikhez mérten - járuljon hozzá a díjak kiosztásához. Amit viszonzásként ajánlani tudunk: a 250 db meghívón feltüntetjük a cége nevét, a gálaesten a reklám-táskákban elhelyezheti cége prospektusát és/vagy kisméretű reklámajándékát, a gálaest helyszínén a szponzorfalon elhelyezzük a cég logóját, amely a Fehérvár TV 1 órás közvetítésen többször látható lesz, 2 fő részére meghívó a gálaestre és a azt követő vacsorára, 1 db elismerő oklevél a támogató nevére.Megyei Príma Díjra a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége - Fejér megyei alszámlát különített el : 11600006-00000000-22316059. Közleményként kérem tagjainkat, hogy Tagdíjkiegészítést írjanak!Várjuk pozitív hozzáállását 2008 október 10-ig.Kiváló tisztelettel: Varga István, a VOSZ Fejér Megyei elnöke és dr. Kassainé Végh Krisztina szervező ( tel: 06 30 530 1962 )Munkahely és postacím: Varga-Márfy Kft., Székesfehérvár, Zámoly u. 63. fax: ( 06-22) 502 611mail: varga@varga-marfy.hu
GSN Design, Fehérvár Televízió, Lánczos Kornél Gimnázium, Fehérvár Rádió, Fehérvár Sport, Dávid Lajos, Ivanics Kft., Vital Club, Alba Plaza, dr. Lenkei Egészségcentrum, Delta-F Fűtéstechnika Kft, Sunshine Colors Kft., Lászlóvill Kft., Capri Vendéglő, Studimax, Szfinx Kft., 3K Security Kft., Rockenbauer Oktatási KHT, VésV Kft Szekszárd, Langmáhr István, Digipro Kft, Virág Vár, Naturprodukt Kft., Uniqa Biztosító, Máhr Kft. és a Fázis Kft.
A 2007-es Fejér megyei Príma Díjajasok ( emlékplakettet+ 3x1millió Ft-ot nyertek):1) Alba Regia Táncegyesület2) Dr. Tóth Jenő - szemész, főorvos3) Nagy Benedek - szobrászKözönségdíjas: Gerséné Krausz Szilvia - 1 hetes, 7 személyes Adriai tengeri hajóutat nyert!Gratulálunk!!! Köszönjük szavazatát!
Ezen aloldal látogatottsága:
Start | Hírek: | JóHír Klub az iwiwen | VelenceiTóMaraton | Hirdetési díjak | Karácsonyi rajzok | Korábbi lapszámok | Prima Díj 2008-2010 | Prima Díj 2007 | JóHír Világnapja | Hírek | Események: | Üzleti ajánlatok | Deutsch/English | Képgalériák | Támogatóink: | Terjesztési pontok | Olvasnivalók | Letöltések: | Linkek: | Impresszum: | VezérKör | Oldaltérkép